Új főszervezővel indul a 2027-es Vektor tábor
Október 23. és 25. között Komárom közelében, Paton tartottuk a XII. Vektor első szervezői hétvégéjét. A Vektor 16–30 éveseknek szóló ifjúsági műhelytábor, amelyet minden nyáron más témával rendezünk meg felvidéki és partiumi partnereinkkel. Három nap alatt átnéztük, mi működött az idei táborban és mi nem, megválasztottuk a jövő évi főszervezőt, és eldöntöttük, mikor és milyen témával jön a következő Vektor.
Dani lett a Vektor tábor főszervezője
A XII. Vektor főszervezőjének a csapat Gablyasz Dánielt választotta, aki négy éve csatlakozott a Vektorhoz. Szervezőként azóta sokféle feladatban kipróbálta magát: igazi mindenesként ott segített, ahol éppen szükség volt rá, a váratlan helyzetek megoldásától a bulik lezárásáig. Gratulálunk neki, és köszönjük a többi jelentkezőnek is, hogy elindult. Ezt a választásos formát a következő években is szeretnénk megtartani, úgyhogy aki most nem nyert, később újra jelentkezhet.
Dani így foglalta össze a terveit: „Főszervezőként szeretném megőrizni azt a nyitott, baráti hangulatot, ami miatt én is rögtön otthon éreztem magam a Vektorban. Az eddigi tapasztalatokra építve szeretném tovább erősíteni a közös munka átláthatóságát, és új közösségekhez is eljuttatni a tábor hírét, hogy 2027-ben is olyan Vektort hozzunk össze, amely táborozóként és szervezőként egyaránt élményt ad.”
Augusztus 3–8.: egy nappal hosszabb lesz a tábor
A XII. Vektor 2027. augusztus 3-tól 8-ig tart, az ideihez hasonló időpontban. A tábor egy nappal hosszabb lesz. Az első nap csak az érkezésé, így mindenki nyugodtan odaérhet, a második napon pedig rendes megnyitóval és csapatépítéssel kezdjük a programot. Eddig az érkezés napján gyakran elcsúszott a kezdés, ezt szeretnénk így elkerülni.
Karriermenedzsment lesz a téma
A Vektor témái évről évre váltják egymást, 2027-ben a karriermenedzsment kerül sorra. Ehhez a szervezőcsapatban megvan a tudás, a foglalkozásokat mi magunk is meg tudjuk tartani.
Felmerült az is, hogy a felvidéki TANDEM „Mesterségem CíMERRE?” programját átültetnénk a Vektorra.
A szakmai programot ezúttal is párhuzamosan futó foglalkozásokra építjük. Ez a felépítés idén bevált, és a résztvevők értékelésükben is azt írták, hogy érdemes megtartani.
Mit viszünk tovább, és min változtatunk?
Szombat reggel azzal kezdtünk, hogy összegyűjtöttük, mi ment jól az idei Vektoron, és mi nem, aztán kiscsoportokban ötleteltünk a megoldásokon. A chill zone hangulatos, jól felépített hely lett. Sokat segített, hogy idén nem nekünk kellett főzni, így rengeteg energiát spóroltunk meg. A vegán étkezésre viszont jövőre jobban odafigyelünk. Hasznos volt az is, hogy a szabályoknak idén következménye volt, ha valaki nem vett részt a programokon. A szervezőcsapat pedig nagyon összeszokott, jó volt együtt dolgozni.
Az időbeosztáson javítanunk kell: idén sok volt a csúszás, és a résztvevők nem mindig tudták, hol és mikor kell lenniük. A hétvégén arra is gyűjtöttünk ötleteket, hogyan motiválhatnánk jobban a táborozókat. Az egyik egy pecsétgyűjtő útlevél: aki minden előadáson megszerzi a pecsétet, sorsoláson vehet részt, ahol értékesebb ajándékokat is lehet nyerni. Emellett a tábori szabályokat is világosabban szeretnénk megfogalmazni, mint eddig.
Elindult a helyszín- és szálláskeresés
A 2027-es Vektorhoz új helyszínt keresünk. Olyan szállást szeretnénk, ahol a nyári hőséggel is tudunk mit kezdeni, mert a kánikulás napok egyre gyakoribbak. A csapat november közepéig gyűjti a javaslatokat és kéri be az árajánlatokat, utána együtt döntünk arról, melyik helyszínekkel foglalkozunk tovább.
Ami még szóba került
A délután végén arról is beszéltünk, hogy a Vajdaságból is szeretnénk partnert bevonni a Vektorba, ehhez hamarosan közös online egyeztetést tartunk. Időközben a 2027-es Vektor pályázatát már az Új Fejezet Egyesület nyújtotta be, és a jövőben ez az egyesület szervezi és finanszírozza a tábort. A szervezőcsapat tagjai csatlakoznak hozzá, így a Vektort ugyanaz a csapat viszi tovább.
Amint megvan a helyszín és összeállnak a jelentkezés részletei, itt a blogon, a Vektor weboldalán, illetve a Vektor Facebook és Instagram oldalain is beszámolunk róla.
Értékeld a munkánk